MEGOLDÁS
FÓKUSZÚ
COACHING

HOGY DOLGOZOM?

Azonnal beépíthető és hasznosítható
tudást sajátíthatsz el.

LEGJOBB FORMA ÉS TUDÁS

A legjobb tudásomat és formámat akarom átadni, hogy az előre lépések a legnagyobb mértékben megvalósuljanak és, hogy segítsek az ügyféleimnek és a csapatoknak a legtöbbet kihozni magukból.

MEGOLDÁS FÓKUSZ

A már meglévő folyamatokra, erőforrásokra építkezünk és megoldásokat keresünk. Abban segítem a csapatok és az egyének munkáját, hogy, hogy saját maguk oldják meg a felmerülő problémákat.

LEGFONTOSABB AZ EMBER

Akkor működik minden a hatékonyan és eredményesebben, ha az emberek értenek ahhoz, amit csinálnak, szeretik azt és motiváltak abban. Fontos, hogy mitől érzi magát jobban, hogyan tud előre lépni, kiteljesedni.

HOGYAN DOLGOZOM?

Meghívlak egy útra és rád bízom, hogy hogyan, milyen tempóban, mit felvéve és lerakva járod végig. Kísérlek, támogatlak, kérdezek és válaszolok, megmondok és facilitálok úgy, hogy a számodra a lehető legtöbbet adja a közös munka.

Stephen Covey után szabadon a Változás,Eredmény vagy Tanulás 4 tényezőn múlik. Változás/Eredmény/Tanulás=tudás x készség x attitűd x szokás

Ha mind a négy tényezővel foglalkozunk, a pozitív hatás nem marad el. A több mint 20 éves tapasztalatom azt mutatja, hogy a tudás átadásához kell a legrövidebb idő (sokszor akár egy könyvből, videóból is elsajátítható), a készség kialakulásához több idő kell (itt már igazán hasznos lehet egy külsős trénerrel, coachcsal eltöltött hosszabb idő), az attitűd és a szokások változásához pedig biztosan hosszabb idő, folyamatok szükségesek. 

Ezért ajánlom az ügyfeleimnek, hogy hosszabb folyamatokba gondolkodjanak, ahol a forma akár rugalmasan változtatható a fejlődés figyelembe véve. Indíthatunk egy egy-két napos tréninggel, majd lehetnek pár órás utánkövetések, workshopkok, esetmegbeszélések, és támogathatjuk a folyamatot egyéni és teamcoachinggal is.

A legfontosabb, hogy mindig figyeljük a folyamatot és találjuk meg a legnagyobb értékeket adó formákat.

A célom az, hogy minden tréningen, coachingon a a lehető legjobb formámat, figyelmemet és tudásomat adjam. Mert hiszem, hogy így tudok a leginkább hozzájárulni ahhoz, hogy a résztvevők számára a legtöbb értéket adja az együtt töltött idő.

Amikor csak tehetjük, a már meglévő és jól működő folyamatokra, erőforrásokra, tudásra  építkezünk és így keressük a megoldásokat. És mindig ezekre építjük rá az új módszertanokat, eszközöket, tudásanyagot. Abban segítem a csapatok és az egyének munkáját, hogy saját maguk oldják meg a felmerülő kihívásokat, és mindezt tegyék a megoldásokra fókuszálva.

Egy szervezet akkor működik igazán hatékonyan és eredményesen, ha a benne dolgozók értenek ahhoz és szeretik azt, amit csinálnak, motiváltak és az előrelépéseket támogató szokásaik vannak. Fontos, hogy mitől érzik magukat az emberek jobban, hogyan tudnak előre lépni, kiteljesedni. A tréningek, coachingok folyamán is nagyon fontos, hogy ezek a szempontok előtérben legyenek.

NÉHÁNY GONDOLAT RÓLAM

2001 óta dolgozom csoportokkal, csapatokkal. Csináltam ezt, mint drámapedagógus, outdoor tréner, magaskötélpálya-vezető és működtető, táborvezető, táboroztató önkéntes, ceremóniamester, műsorvezető, kis- és nagy létszámú rendezvények főszervezője.

A programjaim, tréningeim résztvevői voltak pedagógusok, iskolai osztályok, az üzleti világban dolgozók a vállalati hierarchia minden szintjéről, civil szervezetek munkatársai és vezetői, szülők, gyerekek minden korosztályban. Az legfontosabb szavak a munkámban ekkor a kihívás, a határok átlépése, fejlődés, figyelem, biztonság, együttműködés, élmény, aktivitás voltak.

A 2010-es évektől második felétől egyre inkább a terem lett a munkám helyszíne, egyre inkább felnőttekkel dolgoztam és fókuszba került az egyéni segítés, a személyes coaching is. Kevesebb lett az élmény és az aktivitás, bár ez ma is benne van minden programomban, legyen az akár egy kiscsoportos tréningen egy irodai szobában, akár egy 100 fő feletti közönségnek szóló előadás egy konferenciaközpontban.

A szavak, amelyek ma leginkább jellemzik a munkámat manapság: bizalom, figyelem, személyesség, kérdezés, kíváncsiság, támogatás, biztonság, folyamat, rugalmas építkezés.

NÉHÁNY APRÓ CSILLANÁS AZ ÉLETEMBŐL

• 2011 és 2016 között lefutottam 3 maratont, teljesítettem 2 Ironmant és 2-szer a Kinizsi 100 teljesítménytúrát. • Nem szerettem a macskákat, de az egerek miatt mégis lettek. Most én vagyok az egyik legnagyobb barátja a 2 macskánknak. Mindig várnak ránk meglepetések! • A kertesházba költözés előtt siker volt, ha szépen fel tudtam rakni egy képet a falra. Mára már készítettem több bútort, fatárolót, beltéri és kültéri komposzt wc-t, burkoltam márvánnyal, PVC-vel és fapadlóval. • A 13 éves fiammal körbetekerük a Balatont 3 nap alatt. A 2. napon már nekem kellett pihenőt kérni. • A Bátor Táborban önkénteskedtem 10 évig. Ezalatt voltam táncosnő és balerina, öregapó és király, rockzenész és Thor, a germán isten, földönkívüli és kukás és még megannyi szereplő

KI VAGYOK?

 

Közel 20 éve dolgozom azon, hogy segítsek az embereknek fejlődni és a maguk útját járni. Kezdtem a drámapedagógiával és a gyerekekkel, majd jött a tapasztalati tanulás, outdoor tréningek és a felnőttek világa.


Emellett 10 évig magaskötél-pálya vezetőként is rengeteg olyan helyzetben voltam benne, ahol nagyon fontos volt, hogy lássam, érezzem, hogy hol vannak a határok, és hogyan tudjuk kezelni, átlépni, hasznosítani őket a fejlődésünkben.

Trénerként, coachként a legfontosabb, hogy a csapatokat, az egyéni ügyfeleket a saját útjukon segítsem, azokkal a kérdésekkel, kihívásokkal foglalkozzunk amelyek számukra a legfontosabbak.

TRÉNING

VALÓDI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ATTITŰDVÁLTOZÁS 

„A tréningek egyik legfontosabb szava a gyakorlatiasság. Használunk modelleket, elméleteket. De ezek mit sem érnének anélkül, hogy  átültetjük őket a mindennapi élet helyzeteire olyan gyakorlatokkal játékokkal, amelyek nem csak a fejet,az agyat, hanem a szívet, lelket, az érzéseket is megmozgatják és így a készségfejlesztés és az attitűdformálás is gyorsabban és hatékonyabban történik meg. Mindig a csapat saját életéből vett példákon keresztül gyakorolják a résztvevők az új megoldásokat, hogy a leginkább sajátjukénak érezzék azokat.

KERESSÜNK EGYÜTT MEGOLDÁST CSAPATOD SZÁMÁRA!

INDOOR ÉS OUTDOOR

Külső és belső helyszínen is, az adott céloknak és körülményeknek megfelelően választom ki a helyszínt, úgy, hogy a leginkább támogassa a tréning céljának elérését.
Témák, területek, amelyekben bizton számíthatsz rám:

Vezetői készségfejlesztés, v ezetői együttműködés, coaching szemléletű vezetés, vezetői modellek
Változáskezelés, reziliencia,
Kommunikáció: asszertív kommunikáció, visszajelzés adása, kérdezéstechnika, írásbeli és telefonos kommunikáció
Értékesítés és ügyfélszolgálat
Szakértőből vezetővé válás, „talent” program
Együttműködés-fejlesztés
Személyiségtipológiák

RUGALMASSÁG

A tréning tematikával mindig nagyon rugalmasan követem a csapat igényeit és dinamikáját hogy hogy minél hasznosabb és aktuálisabb támogatást kaphassanak. Ha kell az eredeti agendát az első szünetben kidobom és és új irány szabók a tréningnek

COACHING

PROFESSZIONÁLIS BESZÉLGETÉS

Két ember között attól lehet más mintha két barát vagy rokon beszélget, hogy a coach érzelmileg kevésbé van bevonva és olyan eszköztára van, amellyel professzionálisan segíthet az ügyfélnek hogy a beszélgetés tudatosan abba az irányba, mozogjon amely az ügyfelet segíti.

KERESSÜNK EGYÜTT
MEGOLDÁST!

ELŐRELÉPÉSEK

A coaching ülés célja, hogy az ügyfél életében történjen előrelépés. Ha ez a már a beszélgetés közben megtörténik, akkor nagyon örülünk és az is megtörténhet, hogy az előrelépés csak később történik meg, hiszen a folyamatoknak időnként több idő kell mint 60-90 perc.

""Amíg nem teszünk valamit azért, amit tanultunk, addig olyan, mintha meg sem tanultuk volna."

Zig Ziglar

TEAM COACHING

KÉRDEZEK, TE IS KÉRDEZZ... Ebben a munkaformában nincs tudásátadás a megszokott, frontális formában.

SAJÁT ERŐFORRÁS, SAJÁT MEGOLDÁSOK

A cél, hogy a csapat eljusson oda, hogy a saját tudására, tapasztalatára, meglévő erőforrásaira és jól működő gyakorlatira támaszkodva oldja meg az adott problémákat, találjon választ az aktuális kérdéseire.

ENERGETIZÁLÁS, LELKESEDÉS NÖVELÉSE

Fontos hozadéka a teamcoachingnak, hogy a közös munkából és megtapasztalásból a közöse megoldott problémákból, lelkesítő, együtt megtett előrelépésekből fakad, hogy egy olyan lelkesedés ragad rá az emberekre, ami segíti őket a változást valóban végig vinni. Ezek a változtatások mindig plusz energiát igényelnek és ez a plusz energia megjelenhet a teamcoachingban. A csapat ezzel a plusz energiával felvértezve tudja folytatni az együttlét keretein túl, a mindennapokban a fejlesztéseket, közös munkát a vágyott célok felé.

FEJLESSZÜK EGYÜTT
A CSAPATOD!

ÖNÁLLÓSÁG ERŐSÍTÉSE

Önállóság erősítése Fontos cél, hogy a résztvevők képesek legyenek önállóan, külső segítség nélkül helyzeteket megoldani azok után, miután a teamcoaching alkalom vagy folyamat befejeződött. Hogy a csapat minél önállóbban, saját lábán megállva is tudjon később a már meglévő vagy új kihívásokra előremutatóan reagálni, különböző helyzeteket megoldani. Minél rövidebb ideig tart egy teamcoaching folyamat, annál eredményesebb!

ÚJ KULTÚRA

A megoldásfókuszú teamcoaching nagyon jó tanulási és gyakorlási lehetőség arra, hogy ezt a kultúrát, működésmódot erősítse a csapatban. Tudjunk a jól működő dolgokra fókuszálni, a különböző csapattagok különböző erőforrásaira építkezni, észrevenni ezeket és szóvá tenni, kimondani, és ezzel erősíteni egymást és magunkat is, építkezni ezekből a megerősítésekből.

CSAPATÉPÍTÉS

Elkötelezett és nagyon lelkes csapat 
A programot lebonyolító csapat nem csak egy kollektíva, hanem egy baráti társaság is, rengeteg év és nagyon sok közös munka tapasztalatával. Különlegességünk a résztvevőkre való nagyfokú odafigyelés, a bátorításuk, hogy a legtöbbet ki tudják hozni az élményből és hogy mindezt nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel tesszük.

VALÓDI HOZZÁADOTT ÉRTÉK

A több mint 20 éves múltamból fakadóan rengeteg játékkal ötlettel kreativitással és szervezési és lebonyolítási tapasztalattal tudlak segíteni abban hogy a program olyan színes szagos hangulatos legyen amiért megálmodtál a csapatodnak.

RUGALMAS LÉTSZÁMOK

A 10-15 fős csapatoktól a 100 200 fős csapatokig mindenféle programot rutinosan és gördülékenyen bonyolítunk le.

KERESSÜNK EGYÜTT MEGOLDÁST CSAPATOD SZÁMÁRA!

PROBLÉMAMEGOLDÁS

Egy  összetett, sok elemből álló csapatépítőn bármi megtörténhet. Egyik legfontosabb erősségünk, a számtalan lebonyolított rendezvény és csapatépítő tapasztalataival felvértezve a hatékony problémamegoldás. Hogy bármi történjék is, csapatodnak igazi jó élmény legyen a közös program.

VÁLTOZATOSSÁG

A magaskötélpályázástól és sportnapoktól kezdve a film forgatáson és nagylétszámú vetélkedőn át az egész napos állomásos csapatversenyekig nagyon sokféle csapatépítőt rendeztünk már. A kedvencünk az egy váratlan ötlettel érkezik a megrendelő és mi kitalálhatunk valami újat.

 

Referenciák

Akik már dolgoztak velem…

Vágyi Erik

Nielasen IQ

ügyvezető igazgató

„2022 őszén az OptimusTréning közreműködésével tartottunk csapatépítést. A csapatot érintő kihívások szerteágazók voltak: gyorsan és szignifikánsan változó globális szervezeti átalakulás, új emberek integrálása, motivációs és elkötelezettség emelése, stb.
A tréning cég maximálisan beváltotta a hozzá fűződő reményeket. Rövid és középtávon is jelentősen javult a résztvevő kollégák elkötelezettsége, hangulata. Kreativitása, rugalmassága volt a kulcs ahhoz, hogy mindenki karrierje egyik legpozitívabb és leghatékonyabb tréningjeként élte meg a közös munkát.”

Kovácsházy Dénes

MULTICOM Group Zrt.

vezérigazgató

„Az együttműködés célja volt, hogy a menedzsment a lehető leghatékonyabban működjön, ehhez felmérjük a munkafolyamatokat és azokat összhangba hozzuk emellett tisztáztuk a cég céljait és stratégiáját. Hasznos volt, hogy miután tisztáztuk a célokat, 2 hétre bontott feladatokra bontottuk le a megvalósítást és ennek eredményeit 2 hetente ellenőriztük Gábor segítéségével. A folyamat motivációs löketet is adott a menedzsmentnek, hiszen a támogatás segítségével maguk ismerték fel a célok alapján a feladatokat és a rendszeres visszajelzésnek köszönhetően magasan volt a sikerélmény faktor. A folyamat hatására hosszabb távon tudtunk tervezni, hatékonyabb és kiegyensúlyozottabb lett a napi munkavégzés, és megszűntek a tűzoltás jellegű feladatok, gyorsabban tudunk reagálni a váratlan helyezetekre is. Gábor jól felmérte a cég működését, a csapatnak iránymutatást és eszközt adott, hogy maguk ismerjék fel a szükséges változtatásokat és konstruktív visszajelzést adott időről-időre.”

Károlyi Mónika

Radio 1

marketing manager

„A rádiós kollégák nagy része nem fogadta kitörő lelkesedéssel, hogy közösen, ráadásul vegyes csapatokban kell csapatot építeniük.
De ezt a helyzetet a csapat egésze az elejétől kezdve nagyon jól kezelte. Olyan kommunikációs csatornákat nyitott ez meg a kollégák között, amitől gördülékenyebbé vált a munka a hétköznapokban.
Nyitottabbá vált a társaság, látták azt, hogy ha beleteszik magukat egy dologba, azt közösen jobbá lehet formálni. Mindenki azt viszi bele, ami az ő erőssége, ahogyan a játékoknál.”

Gréger Csaba

IT Business Partner

Provident Pénzügyi Zrt.

„A tréner kollégák nagyon gyorsan ráhangolódtak az informatikusokból álló csapatra, és a tréninget utána végig olyan hangnemben és hangulatban tartották meg, ami jól passzolt a résztvevőkhöz. A nap során megfelelően váltogatták a fizikai aktivitást és a főként gondolkozást igénylő feladatokat. Külön tetszett, hogy nyíltan kommunikálták, hogy nem kötelező a részvétel senki számára sem, amivel éppen azt érték el, hogy végül senki nem vonta ki magát.”

KAPCSOLAT

Ha bármiben tudok segíteni, kérdésed van, vagy több információra van szükséged, bátran keress bármelyik elérhetőségemen!

Nagyon szívesen segítek neked, hogy a lehető leggyorsabban tisztán láthass a neked fontos ügyekben.

MARADT BENNED KÉRDÉS?

A leggyorsabban a Messengeren keresztül érsz el. A legegyszerűbben a telefonon tudunk mindent tisztázni. A legjobban visszakereshetően és leghivatalosabban emailben tudunk kommunikálni.
Kérlek, válaszd azt az utat, amelyik számodra a leghasznosabb és legkomfortosabb.

CÉGES ADATOK

Cégnév: Pollyanna Tanácsadó Bt.
Számlaszám:16200151-00250542, Magnetbank
Adószám: 21455175-1-13
Cégjegyzékszám: 13 06 073448
Levelezési cím: 2038, Sóskút, Rét utca 5.

ELÉRHETŐSÉG

 

+36 70 389 0976

nagy.gabor@optimustrening.hu